Általános jellege: a Garam - szlovákul Hron - Szlovákia leghosszabb folyója (289 fkm), az Alacsony-Tátrában ered. Alapvetően sekély folyó, mely a hóolvadáskor és nagyobb esőzésekkor jelentősen megduzzad. Először hegyek, majd dombok között folyik, szépen kanyarog. Sok rajta a kisebb-nagyobb sziget, kavicszátony.
Azért, hogy vízszintjén magasabban tartsák, számos vízszintemelő keresztgátat építettek rajta, mely időről-időre megtöri tempóját, és helyenként a kenuk kiemelésére kényszeríti a vízitúrázókat. Medre kavicsos, partját sok helyen nagy kövekkel, kőszórással erősítették meg, hogy a víz kevésbé mossa el, ezzel nehezítve természetes változását. A folyó sebessége függ attól, hogy hol vagyunk, a forrásnál gyors, az utolsó 20-50 kilométeren 2-8 km/h, a keresztgátak felett lassúbb, alattuk jóval gyorsabb. Vize csak a keresztgátak előtt melegebb.
Kinek ajánljuk a kenutúrázást a Garamon? Mit érdemes tudni a Garamról, ha vízitúrázni szeretnék?
Teljesen kezdő, kenut sosem látott, lapátot sosem fogott vízitúrázni vágyó újoncoknak tapasztalt, a Garamot ismerő túravezető nélkül nem ajánljuk a túrázást. Ha már tudtok evezni, és jó érzékkel szúrjátok ki a neccesebb helyeket, akkor maradandó Garam-túra élményben lehet részetek. A folyó néhol egészen begyorsul vagy éppen elsekélyedik, ahol a kövek alulról végigszánthatják a kenut. A keresztgátak, duzzasztók komoly figyelmet követelnek, kikerülésük vízen nem ajánlatos, csak ha tudod merre kell menni. Szárazon kerülni néhol 100-200 méteres cipekedést jelenthez. A gátak helyéről és kikerülésükről a részletes leírásban olvashatsz, alant.
Mi általában az alsó 28 km-et kenutúrázzuk végig a Garamon, ami az odautazással, betanulással, hazaúttal együtt szépen kitölt egy kétnapos hétvégét. Egy túrára a barátokkal, csapatépíteni és osztálykirándulások célpontjaként egyaránt kiváló. A Dunakanyarral, Szentendrei-Dunával vagy akár budapesti Duna szakasszal összekapcsolva hosszabb, akár egyhetes vízitúraként is evezhető.
Vízitúra táborhelyek: a Garamot mindkét partján 50-100 méterre párhuzamosan kísérő árvízvédelmi gátak mindkét oldalán gyakran találhatók nagy, füves területek, melyek kiváló kenutúrás táborhelyek. Természetesen a folyópart a legtöbb helyen erdővel, sűrű aljnövényzettel borított, ahol kenukkal kikötni sem könnyű, a gátakig átküzdeni magunkat izgalmas feladat. A táborhelyek részletes leírását lejjebb találod.
Kenutúra térkép: kimondottan a Garamot leíró vízitúra térképpel még nem találkoztunk.
Távolság meghatározás: a Garam partján nincsenek kilométerkövek vagy táblák, hagyatkozz a távolságérzékedre, hidakra, falvakra, dombvonulatokra.
Garam vízjárása: a tavaszi hóolvadás és a kora nyári esőzések a legjelentősebb állandó vízszintemelő tényezők a Garamon. Emellett minden jelentősebb csapadékhullás érezteti a hatását, és meglehetősen gyorsan, kisebb-nagyobb emelkedést okoz.
Honnan kezdjük a Garam vízitúrát?
Mi Zeliezovce, Zselízen szoktuk, mert itt kellően lassú ahhoz, hogy az első gyakorló csapásokat biztonságban meg lehessen ejteni. A part egy-két méterrel felette van az átlagos vízszintnek, talán a betonozott vízbeeresztőnél a legkényelmesebb a vízre szállás, a híd felett kevéssel. Csak néhány száz méter lefelé az első, a hátralévő szakaszon legnagyobb vízszintesést előidéző gát, szóval csak óvatosan!
fkm* = folyamkilométer, mely nem a folyópart, hanem a sodorvonal (ahol a leggyorsabban folyik a víz) hosszúságát méri.
28 fkm jobb oldal Zeliezovce/Zselíz, van kemping, nyáron motoros találkozók helyszíne. A parton hosszan és szélesen óriási vízitúra táborhely, de hogy szabad-e táborozni, nem tudom. A Garam sebessége 1-2 km/h a gát miatt, kezdésnek ideális.
27.8 fkm A legnagyobb átemelés és zúgó. Jobbról kell kerülni, kikötés a rézsútos aszfalt lejárón, kenuk és cuccok cipelése legalább 100 métert, vízre szállás a nagy (néhol mozgó, instabil) köveknél. Kalandőrült, bizonyítási kényszeres Garamtúrázó, ne próbáld meg, hogy le tudsz-e menni a kajakoddal, kenuddal. Ha nagyon kíváncsi vagy inkább nézd meg alulról, a visszaszálló helyről, érteni fogod, miért.
25.7 fkm kövekből épített gát. Leevezni nem ajánlatos, nem elsősorban borulás, hanem a kenuk esetleges sérülése miatt. A parton sem nagyon lehet kerülni, inkább szálljatok ki és óvatosan sétáljatok le a kenukkal, a vízből irányítva, kísérve.
25.5 fkm Vozokany nad Hronom/Vozokány, az előző gát után a jobb oldalon van egy holtág, klasszikus vízitúrás táborhely az erdőben, vízparton, szép, hangulatos helyen. A tó és a folyó közt 10 méter átemelés, majd a békalencsétől zöldellő vízben 200-300 métert kell evezni a helyig.
24. fkm jobb oldalon kicsi pihenőhely, pisilni alkalmas…
23 fkm Hronovce/Lekér híd, zúgó. Csak a bal oldalon lehet kikötni a nagy fűznél ki és rögtön vissza is lehet tenni a kenukat, csak 10 méter kerülő. Nagyobb víznél még ott sem piskóta, mert a sodrás alávihet a bokroknak. Máshol lemenni tényleg veszélyes.
21.8-20 fkm Pohronsky Ruskov/Rusovce/Oroszka
21.5 fkm körül zúgó, keresztgát. Mi bal kis lukon szoktunk átmenni magas víznél, de ez kényelmetlen, bozótharc, bár csak pár méteren. Kis és talán közepes vízállásnál inkább a középső (de még így is balra eső) Garam-ágon érdemesebb, kiszállva, és a vízből irányítva a kenut.
20.8 fkm átlós keresztgát, vízből tereld a kenut a helyes irányba, mely vízállásfüggő.
20.7 fkm híd
19 fkm Cata/Csata hídja. A Garam bal partján a híd előtt 200 méterrel kisebb kenutúrás táborozóhely. Jó hangulatú, ideális nomád hely, bár elég kicsi a konkrét sátorhely (de picit odébb van még hely). Lapos, jól fürödhető part, a másik oldalon (a falu oldalán) kalyiba.
18.8 fkm híd után közvetlenül hosszú sziget, a Garam bal ága a szélesebb, mélyebb.
17. fkm éles jobbkanyar a szép erdőnél, kezdő és figyelmetlen kenutúrázóknak borulós is lehet.
15.5 fkm Bina/Bény híd alatt és felett közvetlenül kis táborhelyek, végszükség esetére jók. A híd után rögtön sziget!
12 fkm Kamenin/Kéménd nehezen megtalálható vadkemping, a folyópart nem magas.
11 fkm közúti híd
9 fkm jobb oldalon pisilésnyi hely
7.5 fkm bal oldal Kameny Most/Kőhídgyarmat, jobb part Malá nad Hronom
5 fkm kőrakásból kialakított duzzasztó/zúgó, a jobb oldalon kiszállva, a vízben kísérve a kenukat érdemes kikerülni.
2 fkm Kamenica nad Hronom/Garamkövesd közúti hídnál a jobb oldalon vízitúra táborhely a Garam-parton. Lehet aludni az erdőben, illetve mellette is. Híd forgalma kicsi, zaj nem zavaró.
Talán a legjobb mégis a híd után, a gát és az erdő közötti füves sávon.
Garam 0 fkm, Duna 1716 fkm, a Garam torkolata. Itt számos sziget alakult ki a két folyó hordalékából, így több folyóág közül is válogathatunk, hogy hol evezzünk rá a Dunára. A leghosszabb sziget a torkolattól közvetlenül balra esik, így ennek takarásában még közel két kilométert kenuzhatunk a Dunán, de mégis leválasztva annak forgalmától, egyedi ízétől.
Innentől a Dunakanyarban vagyunk, azt követően pedig a Szentendrei-Dunán.
Idén még nincs vízitúránk a Garamon, kérj egyedi ajánlatot barátaid részére, osztálykirándulni, vagy csapatot építeni.
Gárdonyi Zsolt, elnök
Tel.: +36 30 600 9782
E-mail:
Székhely: 1119 Budapest, Halmi utca 6/B.
LAPÁTRA FEL!
Bemutatkozás
Túravezetők
Vízitúra vezető képzés
Vízitúrák
Tudnivalók
Minőség
Mekong
Képek
Ajánlások
Vízitúra utalvány
Vízitúra Mosoni-Duna
Vízitúra Szigetköz
Kenutúra Rába
Vízitúra Csallóközi (Kis)-Duna
Vízitúra Tisza-tó
Vízitúra Velencei-tó
Háros-sziget vízitúra
Sarud kenutúra
Vízitúra Hévízi-patak