Visegrádi csapatépítő, osztálykiránduló és nyílt kenutúráink kora márciustól októberig minden nap elérhetők! Kapcsolat
Kenubérlés visegrádi vízitúrákhoz
A Dunakanyar az egyetlen hely Magyarországon, ahol gyönyörű, kifejezetten nagy, meredek hegyek közt kenutúrázhatunk! Lenyűgöző látvány például a Szentmihály-hegy monumentális tömbje alatt elevezni, felpillantani a szédítő magasságban megbújó egykori remeték barlangjaira.
Kenutúráink túravezetőink tapasztalatától és emberi hozzáállásuktól kiemelkedőek. Mindent megszerzünk, akár napi három étkezéssel, szállással, utazással, a vízitúra csapat létszámától függően általában több túravezetővel. Hívj fel és megbeszéljük, hogy Hozzátok mi passzolna legjobban! Vízitúráink során négy- és hétszemélyes, kifejezetten stabil kenukban evezünk.
Fél napos kenutúra útvonalak Visegrád vonzásában (a megadott idők magára a kenuzásra vonatkoznak, előtte természetesen megtanítunk evezni, közben pihenők, úszkálás, minden, ami kell).
Zebegény – Visegrád, Pilismarót – Visegrád, kb. 2 óra kenuval
Visegrád – Vác, Visegrád – Tahitótfalu, kb. 2 óra kenuval
Szob – Visegrád és Visegrád – Leányfalu, kb. 3 óra kenuzás
Egy napos kenutúra útvonalak Visegrád vonzáskörzetében:
Esztergom – Pilismarót/Zebegény – Visegrád, 3+2 órás vízitúra
Visegrád – Tahitótfalu – Szentendre, 2+2,5 órás evezés
Visegrád – Vác – Göd/Dunakeszi, 2+3 óra
Pilismarót/Zebegény – Visegrád – Tahitótfalu/Vác, 2+2,5 óra
Ipollyal kombinálva: Ipolydamásd – Szob (Ipoly) – Visegrád, 2,5+2,5 óra
Garammal kombinálva: Garamkövesd – Pilismarót/Zebegény – Visegrád, 3+2 órás vízitúra
Két napos kenutúra útvonalak Visegrád környékén:
Esztergom – Visegrád – Szentendre
Pilismarót/Zebegény – Visegrád – Tahitótfalu (éjszaka) – Szentendre – Bp. Római-part
Ipollyal kombinálva: Ipolytölgyes – Pilismarót/Zebegény (éjszaka) – Visegrád – Tahitótfalu/Vác
Garammal kombinálva: Csata – Garamkövesd (Garam, éjszaka) – Pilismarót/Zebegény
A kenutúrát kombinálhatjuk kirándulással, vagy meglátogathatjuk a visegrádi várat is. Visegrád és Nagymaros egymással szemben vannak, így a fenti időtávok mindkettőre értendők.
2003 óta vezetünk kenutúrákat Visegrád körül, nézd kik vagyunk!
Kenutúráinkat csakis vizsgázott túravezetők irányítják, alap, hogy jó lapátot és megfelelő méretű mentőmellényt kaptok, valamint a pontos szervezés és a kiemelkedően jó kommunikáció.
Bár a Duna még a Dunakanyarban sem kifejezetten gyors, de azért itt vannak kőrszórások, sarkantyúk, kompok, kikötők, helyenként ravasz áramlatok, nagy hajók és motorcsónakok szép számmal, ezért ajánljuk, hogy vízitúra vezetővel induljatok útnak.
Az ország szinte minden folyóján és állóvizére vezetünk kenutúrákat, tapasztalatunk a Dunakanyartól Csallóközi-Dunán át, a Gangeszen és a Mekongon át Új-Zélandig ível.
A Dunakanyar és vízi vonzáskörzete akár egy hetes vízitúra része is lehet, összekapcsolható a Garammal, Ipollyal, Szentendrei-Dunával. Akár Budapesten is átevezhetünk. Kérj egyedi ajánlatot barátaid részére, osztálykiránduláshoz, vagy csapatépítő evezéshez!
Gárdonyi Zsolt, elnök
Tel.: +36 30 600 9782
E-mail:
Székhely: 1119 Budapest, Halmi utca 6/B.
LAPÁTRA FEL!
Bemutatkozás
Túravezetők
Vízitúra vezető képzés
Vízitúrák
Tudnivalók
Minőség
Mekong
Képek
Ajánlások
Vízitúra utalvány
Vízitúra Mosoni-Duna
Vízitúra Szigetköz
Kenutúra Rába
Vízitúra Csallóközi (Kis)-Duna
Vízitúra Tisza-tó
Vízitúra Velencei-tó
Háros-sziget vízitúra
Sarud kenutúra
Vízitúra Hévízi-patak